... Minden javukra válik azoknak, akik Istent szeretik. Valóban, mivel Isten jóra tudja fordítani a rosszat, kinek tenné meg, ha nem azoknak, akik feltétel nélkül neki adták magukat?
... Aki Isten ügyvédje lett. "Az Úristen némi pofozkodás árán fölébresztett, hogy kezdjem el végre élni az igazi életemet... végre meg kellett tanulnom, hogy hol lakik a Jóisten, és ki vagyok én. Akkor, elkezdtem kapizsgálni azt, … [Más]
... Egyik éjszaka, amikor részegen tértem haza, az a kiskutya - amit a gyerekeknek vettem, aki annyira szeretett és mindig elém jött és megnyalta a kezemet -, megállt tőlem három lépésre, megfordult és csendben elment. Akkor, mint egy … [Más]
... "Az életem megváltozott. Nem a börtön miatt, hanem az Úr miatt változott meg. Most már erről az útról, a keskeny útról nem fogok letérni, az biztos. Biztos, mert ez olyan változás, ami szavakkal ki sem fejezhető. nem lesz senki, … [Más]
…” egyre több gyereknek kellett megadni a mindennapi betevőt. 3-4-5-6-7-8-9… Vannak aggodalmas napjaim, de Istenre figyelve, az Ő útját járva próbálok élni, és sokszor kapom magam rajta, hogy nem idegeskedem. Így, egyre nagyobb békében vagyok … [Más]
... "A lelkem hívását és sóvárgását komolyan vette az Úr. Onnantól kezdve tudtam, hogy Ő az, akit mindig kerestem, hogy engem már nem lehet megtéveszteni. Onnantól kezdve biztosan tudtam, hogy ki az én Uram, hogy most már tényleg … [Más]
... "a Regnum Christi mozgalomnak vagyok megszentelt életű tagja immár 13 éve. Ez azt jelenti, hogy ennek a világi mozgalomnak a keretében élem az Istennek szentelt életet szegénységben, tisztaságban és engedelmességben."
... aki a börtönben talált Istenre. (Korábban) "Isten nélkül éltem, harminchárom évet. És ez meg is látszott. Börtönt jártam, iskolázatlan lettem, alkoholista lettem. Nincsenek barátaim, nincsenek olyan emberek körülöttem, akik azt … [Más]
http://www.mariaradio.hu/A tanúságtételek egy része aFontos vagy Nekem! c. könyvben olvasható is.A könyv a keresztény könyvesboltokban kapható, ill. megvásárolható - megrendelhetőa Mária Rádióban(http://www.mariaradio.hu/webshop/konyvek) ésaz Emmausz közösség (1145 Budapest, Thököly u. 120. Tel.: +36 1 222-5306) irodájában.